Átkapcsolás
A keddi kung-fu edzésen arról beszélgettünk, hogy a fejlődésünkhöz milyen tapasztalások szükségesek. A hosszú kitartó munka csakúgy elengedhetetlen, mint a maximális erőkifejtés, valamint a minimális ráhatással való fejlődés tapasztalása.
Amikor bele tudunk halni egy edzésbe és úgy lépjük meg önmagunkat, és mikor látszólag teljesen passzívan, de lépünk előre. A kettő közötti ’átjáró’, amikor csak annyi erőt rakunk a gyakorlatainkba, hogy még pont megvalósuljon, de az erőnk megnyilvánulásának teljes visszatartásával.
Sokáig csak a hosszú kitartó munkában hittem mindaddig, amíg 2 éves holtpontomon nem vergődtem, napi 1-2 rendszeres edzéssel. Szenvedtem megrekedésemben, mivel ami a sikereim záloga volt, a fejlődésem gátjává vált. Nem volt, ki segítsen kínzó elégedetlenségemben, így sérülésbe erőltettem magam. Itt nem volt más lehetőségem -9 hét fekvőgipsszel-, a meditációs gyakorlatok felé fordultam. Az 1 éves rehabilitáció alatt –fizikai edzés nélkül-, többet fejlődtem, mint az azt megelőző két évben. Ezt az első megmozdulásom igazolta vissza, ahol erőm mellett a gyorsaságom is fejlődött.
Újra elkezdtem a munkát, de nem tudtam fenntartani a meditatív tevékenységeimet, hiába éreztem annak fontosságát. Csak azt tapasztaltam, hogy mozdulatlanul is képes vagyok a fejlődésre. A két szélsőség tapasztalását nem tudtam egyensúlyozni. Úgy gondolom, hogy a jelenlétem volt gyenge hozzá.
A jelenlétünk –az itt és most- tiszta tapasztalása-, amely mentes a múlt és a jövő szennyeződéseitől kulcsfontosságú. Bár mindenképp megmutatkoznak, nekünk mégsem ezekkel kell foglalkoznunk. Ha túl sok a múlt, akkor mindig ugyanazt hozzuk létre. Ha a jövő van túlsúlyban, akkor alapok nélküli légvárat építhetünk, és torzított valóságunk bármikor összeomolhat, így gyengítjük vágyott jövőnk megvalósulásának lehetőségét.
A jelenünkbe való beleállásunk, az itt és most -tal való tiszta munkánk az, ami segíthet minket. Ha el tudunk ’veszni’ a most -ban, akkor van lehetőségünk tapasztalni egy teljesen más működési formát. Átkapcsolunk, és egyfajta tudatváltás jön létre, azt viszont nem tudhatjuk, hogy miről-mire vált tudatunk, mégis tapasztalhatjuk annak létrejöttét. Ilyenkor teljesítményünk is ugrásszerűen megnőhet, meghazudtolva a fizikai korlátainkat.
Amikor egy csúcsteljesítményünkkel találkozunk, az abban a pillanatban a meghaladásunk ajándéka, viszont az azt követő időszakban, a korlátunkká válhat, ha nem sikerül annak elengedése. Gondolhatjuk, hogy ez a képességünk határa, vagy abba ringatjuk magunkat, hogy tudjuk csúcsteljesítményünk elérésének módját, így bármikor megtehetjük azt. Ez bizony nem így van.
Képességeink töredékét használjuk. Hány olyan tapasztalat látott már napvilágot, hogy egy krízishelyzet elhárításánál a fizikai törvényeket meghazudtoló módon működünk. Legyen az egy kutyától való megmenekülés, vagy egy életmentés kilátástalan helyzetben.
Folyamatosan kísérletezgetem, anno az egyik edzésen játszottam a tanítványaimmal. A játék lényege az volt, hogy hány békaügetést tudunk haladva megtenni, mondjunk ki egy vélt maximális teljesítményt.
Én talán 150 db -ot mondtam, nem éreztem jó kondiban magam. Elkezdődött a játék, a csapatban többen meghaladták önmaguk mércéjét. Volt, aki duplázott. Én 500 db békaügetésnél álltam fel –mivel az volt bennem, hogy nem az én edzésem, ne unatkozzanak. Nem tudom, hogy hol lett volna a vége, de mivel korlátoztam magam, ez lett. A döbbenet után jött a következő, az elkövetkező napokban nem volt izomlázam, nem fájt a lábam. Az énemmel együtt eltűnt annak korlátja is.
Nem gondolom, hogy ezen energiáink mindig elérhetőek. Azt tapasztalom, hogy elég keveset használunk abból, amire képesek lennénk, amit igen, azt is sokszor egyoldalúan.
A tudatváltás elengedhetetlen része az életünknek ahhoz, valódi új tapasztalásokat éljünk át, mivel ugyanazzal a tudattal, csak ugyanazt tudjuk létrehozni.
A legvégén mégis az a fontos, hogy hogyan érezzük magunkat saját bőrünkben, és miként kapcsolódunk környezetünkhöz.
