Őszinteségünk határa
„-Te nem bírnád azt, amit velem vagy mással teszel.
– Nem kell ennyire őszintének lenned…
– Miért?
– Én sem mondom azt, hogy a shaolin nem jó út neked.
– Miért nem? Engem nem zavar, kíváncsi vagyok arra, hogy valóban mit gondolsz.
– Vannak határok…”
Az évekkel ezelőtt zajlott beszélgetés nyomot hagyott bennem és örülök ennek. Be kell látom, hogy igaza volt. A határhúzásomat nem tudta kezelni, mert nem voltunk olyan viszonyban. Mivel a teljes nyitás csak részemről történt meg, kapcsolódásunk egyoldalúvá vált, és én nem akartam ezt látni, és tudomásul venni. Gyenge voltam hozzá.
Hol az őszinteségünk határa?
Ez egy elég nehéz téma, mivel az őszinteségünk tényleg lehet romboló, vagy nyomasztó. Nem mindegy, hogy milyen az önmagunkhoz való kapcsolódásunk, és azzal, akivel megosszuk gondolatainkat.
Számomra kifejezetten bántó, ha egy közel álló személy, nem képviseli velem kapcsolatos érzéseit, vagy azt, amit én okozok benne.
Vannak intim dolgaink, amit úgy gondolom, hogy csak ránk, vagy a párunkra tartozik. Például a hálószobában történtek részleteit kizárólag terápiás munka során tudom elképzelni.
Sokan vallják azt, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Általában azok, akik félnek, vagy gyengék, mert nem bírják el hiányosságaik súlyát, így marad a lavírozás, ami megnyilvánulhat egyoldalú irányításban csakúgy, mint alárendelődésben.
Ha csak a folyamatos követés vagy egyetértés van –szembeállítás nélkül – az hosszú távon nem segíti a fejlődésünket, mivel egyedül vagyunk, kézben tartjuk a dolgokat.
Benne tart egy védett helyzetben, ahol kölcsönösen nem „bántjuk”, kritizáljuk egymást. Ennél is rosszabb, amikor csak egyoldalú nyíltság van, mert ott kialakulhat a bántó és bántalmazott viszony. Részemről voltam már mindkét helyzetben.
Azt gondolom, hogy csak és kizárólag a tiszta, nyers őszinteség tud kivinni ebből a helyzetből.
Alapvetően a viszonyunk minősége határozza meg, hogy meddig mehetünk. Ha valaki fontos számomra, azzal kendőzetlenül őszinte vagyok, amit én is elvárok tőle. Ahol erre nincs lehetőség, vagy egyoldalú az őszinteség, ott távolságot tartok, vagy megszakítom a kapcsolatot.
Így kevesebb eséllyel alakulnak ki játszmás szituációk.
Volt már olyan, hogy mindig, mindenhol kontroll nélkül megnyilvánítottad érzéseid? Esetleg véleményeztél, vagy minősítettél, osztottad az észt, mindezt úgy, hogy nem kérték?
Nos, ez nem őszinteség, hanem egyoldalú agresszió.
Egy adott szituációban mindig megmutatkozik a valódi szándék, csak merjük azt látni.
