Az összeomlás útja

Az összeomlás útja - Test Tudat Consulting Blog

Az összeomlás útja

Aki a forma világába kapaszkodik hasonlóan megrekedt, mint az, aki a formátlanságba. Valami és semmi. Azonos, vagy különböző?
Megrekedése az illúzió, hogy bármi is állandósítható vagy tartható. Van úgy, hogy kapaszkodással akarjuk stabilizálni kibillent egyensúlyunkat, ami még nagyobb billenést hoz létre. Ennek sikeres eredményeként –félelmünkben- fixálunk valamit, ami nem fixálható.

A legrosszabb az, amikor ezt belül már nem tudjuk tartani és kívül kezdjük keresni és legalizálni álláspontunkat. Így, vagy megrekedünk, ¬- ami legtöbbször a múltban tapasztaltak hibernálásával történik-, vagy törünk. A valódi haladásunk feltétele a törés, és az összeomlás.
Ha ez nem történik meg, akkor azonos működésünk, mindig azonos eredményt hoz létre, – függetlenül attól, hogy esetleg más a forma. Az összeomlás nem kikényszeríthető, inkább megengedhető. De alapját mégis egyfajta kényszer hozza létre. Ilyenkor lehull a lepel, és találkozhatunk egy valódibb énünkkel.

Amikor a régi szétesett, – meghalt -, de az új irány még nem rajzolódott ki. Ez a Bardo állapota. A köztes lét. A halál és az újjá születés közötti állapotot hívják. Itt még nincs irány, még bármi megtörténhet.

Amikor valami összeomlik –bennünk és körülöttünk-, minden nyilvánvalóvá válik. Itt megmutatkozhat önmagunkhoz való viszonyunk csakúgy, mint az, hogy a környezetünk hogyan van velünk. Kitisztul a kép, lehull a lepel.

Ez egyfajta kegyelmi állapot, amikor nem ahhoz kell erőfeszítés, hogy létrehozzuk bármit is –már megtörtént-, hanem ahhoz, hogy beengedjük magunkat, és kibírjuk azt, amit látunk. Ez egy hatalmas lehetőség számunkra.

Én hálás vagyok a tavalyi év történéseinek. Nagyon kemény és munkás évet zártam. Rengeteg felismeréssel, amik kristálytisztán mutatták és igazolták vissza erőfeszítéseim irányát és helyességét. Ezt a környezetem nem mindig viselte jól, mivel sokaknak nehéz szembenézni azzal, hogy valaki nem a múlt, és nem vélemények függvényében hozza meg döntéseit.

Az év folyamán rengeteg kisebb, és néhány nagyobb és meghatározóbb összeomlásban volt részem, amik bár rettentő fájdalmasak voltak, de segítették utam irányban tartását.

Viszont mindemellett -vagy ezért- olyan dolgokat és érzéseket élhettem meg, amikről nemhogy célom, de még álmom sem volt.
Így, ennél többet –mint ahogy kevesebbet- nem kívánhatok senkinek. Hasonló élményeket, és jó utat!

2020. január 11.-én szombaton, csoportos önismereti munkát tartok KÖZELEBB LÉPÉS ÖNMAGUNKHOZ -címmel, a Test-Tudat Központban (Bp. Győri út 1).

Azok jelentkezését NEM várom, akik önmaguk érintése nélkül, csak külső tapasztalatszerzésre vágynak. Az esemény egész napos, 9-16 óráig tart, és a részvétel díja: 22.000Ft

A Szándékodat bemutatkozással, valamint céljaid megjelölésével tudod jelezni az ambruzs@testtudatconsulting.hu címen.

A létszám korlátozott, feltöltése a jelentkezés sorrendjében történik.

Ambruzs Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük