Kiegészülés

A kérdésünk fenntartása - Test Tudat Consulting Blog

Kiegészülés

E szó hallatán eszünkbe juthatnak vágyaink, céljaink elérése, valamint megannyi pozitív érzés, mellyel egésznek, egészségesnek érezzük magunkat.

Számomra a kiegészülés magában hordozza azt, hogy annak létrejötte nem csak rajtunk múlik. Csak egy részt tudunk hozzá rakni. Nem degradálódik le egy elérendő céllá, hanem mi és az erőfeszítéseink őszinte, tiszta találkozása azzal, ami nem elérhető, de tapasztalható. Így ennek minősítése is tévút, mivel feladata nem pozitív vagy negatív érzés megjelenítése, hanem működésünk és tetteink eredményeként megjelenő válasz. Ahogyan küzdelmeink során a győzelem megjelenése sem magától értetődő, hanem, mint munkánk ajándéka jelenhet meg.

Kiegészülök, ha:

A helyemen vagyok, és alkalmasnak tartom magam a rám váró feladatokra.

Az energiáimnak megfelelő feladatokat kapok.

Találkozom magammal, sérülékenységemmel. Esetleg megjelenik sérülésem, mely mindig is hozzám tartozott, de igyekeztem nem tudomást venni róla.

Tapasztalhatom erőm, akaratom, kitartásom, valamint ezek elengedésének eredményét.

Elhatározásom irányának megfelelően, megjelenik az oda vezető út.

Tisztán tudok reflektálni nem csak a környezetemre, hanem saját magamra.

Kérdéseimre a választ nem kapom, hanem megérkezik, – megkérdőjelezhetetlenül.

Tapasztalhatom a kapcsolódás energiáit.

Számodra mit jelent a kiegészülés?

Ambruzs Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük