Az aktív passzivitás
Amikor elhalkul körülöttünk minden. Nem nyomkodjuk a telefonunkat. Nincs rádió vagy zenehallgatás. A tv látványát és zaját is mellőzzük. Nem olvasunk, vagy írunk. Nincs edzés, és nem menekülünk semmilyen tevékenységbe, ami elvehetné a figyelmünket, külső és belső érzékelésünk lesz aktívabb, valamint ösztöneink erősödnek fel. De ugyanúgy előbújhat nyughatatlanságunk, szorongásunk, mint elfojtott érzéseink. Lehull a lepel.
Ami megjelenik, azzal dolgunk van. Ha ezekkel megbirkózunk, valamit, a gondolatainkat is sikerül lecsendesíteni, van lehetőségünk egy teljesen más üzemmódba kapcsolnunk.
Amikor a gondolkodás eltűnik, belülről irányítottá válhatunk.
Egyfajta tudatváltást élhetünk meg, amikor a múltunk „zaja” és a jövő feltételezése nem szakít minket ki a jelen pillanatából, tisztán láthatunk és tapasztalhatunk. Ilyenkor a szándékaink, tetteink is tiszták.
Mivel figyelmünket nem köti le semmi, magunk és környezetünk rezgése és ezek viszonya erősödik fel. Ilyenkor, – jobb esetben- nem csak ránk gyakorolt hatása kristályosodik ki, hanem az is, hogy mi milyen hatást váltunk ki környezetünkből. Egy olyan közelebb lépés önmagunkhoz, ahol érzékenységünk nő, és – bátorsággal párosulva- ránézhetünk működésünk hatásaira, szinte kívülről tekintve önmagunkra.
Ha tapasztalásunk tiszta, akkor a megkülönböztetésünk éles, de nem jár minősítéssel vagy ítélkezéssel, ami már gondolataink és tapasztalataink szennyezett mellékterméke. Ilyenkor úgy jelennek meg a dolgok, ahogy azok valójában vannak, és nem, ahogyan gondoljuk.
Az utunk és erőfeszítésünk iránya – szinte önmagától-, kristálytisztán rajzolódik ki. Döntéseinkben csak részünk van, mivel a tevékenységünk vette át az irányítást. Itt a választ már nem mi adjuk, hanem kapjuk.
Ezt az állapotot, egy ugrás elrugaszkodás utáni pillanatára tudnám hasonlítani. Amikor már nem érintkezünk a talajjal és emelkedünk, majd süllyedünk, teljesen az érintkezésig. Itt nincs már gondolat, mivel az teljesítette feladatát az elrugaszkodással, az erőfeszítés is eltűnik, csak a szárnyalás marad. Ebben a pillanatban lebegünk, minden teszi a dolgát, a test alapfunkciói csakúgy, mint a gravitáció. Egyfajta csend állapot mindaddig, amíg nem érintkezünk a talajjal.
A csendből, a passzivitásból merített erő tapasztalatára is szükségünk van. Ha döntésünk után odaadjuk magunkat, irányítottá válhatunk. Ebben az állapotban van lehetőségünk tapasztalni a csodát – ami ajándékként jelenhet meg-, így megélhetjük azt, amiről még álmodni sem mertünk.
Ambruzs Szabolcs
